Szerző: Gergely Bea
2024.02.22
https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/kor
Véleményem:
KÖR – egy gondoskodó uralkodó története
Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör alapján
“Ami biztos, nem olyan biztos.
Semmi nem marad így, ahogy van.
Ha az uralkodók már beszéltek,
meg fognak szólalni azok is, akiken uralkodnak.”
Bertolt Brecht: A dialektika dícsérete – fordította Halasi Zoltán
Egy völgy sorsáról dönt közösen a nép, egy korszak sorsának vet véget az összefogás. Fejét veszti a kormányzó, elröppen a lúd, Gruse pedig a kis Mihellel menekül át a hágón…
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki egész sajátos neveltetést kapott. Az élet kihívásának fordulatai tették azzá, aki. Hogy hittek benne, hogy saját szemével látta a kitartást és követte az igazságtétel nyakatekert mesterségét.
Mégis mi mellett tartunk ki a világ folytonos szétesése és összeállása között? Milyen igazság, milyen valóság építésében veszünk részt? És hogyan leszünk azzá, akik vagyunk?
Előadásunk Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör című darabjából indul, az ART-RAVALÓ fiataljainak képzeletében születik meg és alakul át saját történetünkké.
Az ART-RAVALÓ egy olyan szociális-művészeti és pályaorientációs projekt, mely gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését és önálló életük megkezdésének segítését tűzte ki célul. A projekt részeként a fiatalok hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. Ennek eredményeképpen született meg ez az előadás.„Jelenleg tudásátadásban vagyunk, szeretnénk ha szélesebb körben megismernék a művészeti-szociális projektünket mint módszert is, és ezért ebben az évben több fiatal színházi és egyéb szakembert vontunk be a munkánkba. Boldog vagyok, hogy az idei előadást egy olyan remek fiatal művész-páros rendezi, mint Borsos Luca és Szenteczki Zita, akikkel a próbafolyamat és tréningek során szorosan dolgozunk együtt. Jövőre Kecskeméten is indul egy ART-RAVALÓ a kecskeméti Önkormányzat egy pályázatának köszönhetően, amely helyben látja majd el az állami gondozottakat, gyermekvédelmi intézményeket.” Schermann Márta, a projekt szakmai vezetője
Játsszák: Bogdán Izabella Letícia, Boros Viktória, Csemer László, Filep Mercédesz, Horváth Tamás, Kalányos Richárd, Kolompár Annamária, Králik Bianka, Molnár Bianka, Olasz József Alex, Rácz Gábor, Szaksz Beáta, Sztrutin Réka Eszter
Rendezők: Borsos Luca és Szenteczki Zita