MIDSUMMER NIGHT – KÖZÉP EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ – BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ

Szerző: Gergely Bea

2023.04.21

https://www.bethlenszinhaz.hu/musor/midsummer-night-kozep-europa-tancszinhaz/

Véleményem:

Shakespeare: A Szentivánéji álom ihletésében

– beavató foglalkozással –

Egy őrült álom, mely a szerelemmel játszik, vagy a szerelem őrült álmát éljük át? Vajon lehetséges, hogy egy őrült álom valósággá váljon?

„Shakespeare emblematikus műve olyan alapvető emberi érzelmeinkkel való szembenézésre kényszerít minket, amelyeket szeméremből, vagy szégyenből inkább elhallgatnánk. Mindezt az író hihetetlen szeretettel és játékossággal teszi, szinte belekényszerülünk szerelmi vágyaink, birtoklási és megfelelési kényszereink, félelmeink és hatalmi játszmáink felvállalásába. A Midsummer Nighttal egy olyan táncelőadás megvalósítására törekszünk, amely mind a nézőket, mind a fiatal táncművészeket bevonzza, vagy beletaszítja ebbe a sötét, szentivánéji éjszakába, ahol – mint egy álomban – bármi megtörténhet, sőt meg is történik. A nappali fényben elnyomott, elegáns pózokba bújtatott érzelmeink és vágyaink Szent Iván éjjelén sötét, de vonzó torzókban mutatkoznak meg, és nem menekülhetünk előlük. A hajnal azonban közeleg, és ébredéskor mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy nappali vagy éjszakai tükörképe igazabb vagy vonzóbb” – Gergye Krisztán az előadásról

PUCK
„Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.”
(Szentivánéji álom – Arany János fordítása)

Táncosok: Barna Krisztián, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Léna, Kindl Gábor, Kisbakonyi Edmond, Mohai Cintia, Sinka Lídia

Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián
Társkoreográfus: 
Mádi László

Közép-Európa Táncszínház
Progresszív. Stílusos. Kortárs. A KET Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata. Egyedülálló repertoárjának darabjai aktualitásra és reflektivitásra törekszenek. A mindennapokban felmerülő problémák felvetéséhez és az arra adott válaszok megfogalmazásához a kortárs tánc változatos nyelvét választották. A KET, ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést, a Kárpát-medence és régiója nemcsak a működésének fő területét, hanem az egyedi mozgásvilágot, témaválasztást is meghatározza.

Gergye Krisztián
Gergye Krisztián a kortárs táncélet egyik legmarkánsabb képviselője. Rendező, koreográfus, táncos és színész. Színpadi karrierjét tradicionális jávai táncosként kezdte, majd a hagyományt kortárs szemléletmóddal ötvözve egyedi, jellegzetes tánc- és testnyelvet alakított ki. 2001 óta készít önálló koreográfiákat, eleinte projekt-jelleggel, később állandó alkotótársakkal, majd saját társulata tagjaival. A tánc, a prózai színház és a képzőművészetek határmezsgyéin kísérletezik; ezt tükrözi saját társulata mottója is: „Nem csak tánc”.

FIGYELEM! A szerző írásos engedélye nelkül tilos a publikált fotók másolása, más helyen való felhasználása!