TÉL – KATONA SUFNI

Véleményem:

Amikor először olvastam ezt a darabot, azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha olyan helyzetbe kerülnék, hogy már nincs semmim. Csak a nagy semmi. A hideg, a fagy, és még mindig abban bíznék, hogy valaki megmondja, mi és hogy legyen. Pedig a végén úgyis egyedül maradunk. Az Ember egyedül hal meg. Csak a kérdés számomra, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal. Kihez imádkozunk? Istenhez, Nőhöz, Férfihoz, a Mikuláshoz, Jézuskához? Miközben a fejünk felett nagyhatalmú emberek döntenek arról, hogy háborúzzunk, a kiadásainkat csökkentsünk vagy növeljünk, szeressünk, öljünk, haljunk, gondoljunk, adózzunk. Tűrni, nyelni… Én nem ezt szeretném. Kiabálni akarok, már bocsánat…

Dankó István