FŐTITKÁROK – KATONA KAMRA

Véleményem:

Írta: Spiró György

A „Főtitkárok” elé

Három és fél évesen a szüleim társaságában esténként a zölden pislogó, varázsszemes Orion világvevő rádió mellett a Rajk-per közvetítését hallgattam; akkor tanultam meg azt a mély hangrendű, borzongató szót, hogy „áruló”. Tízéves koromban osztálytársaimmal együtt névre szóló meghívót kaptam Rajk és társai újratemetésére, mert az egyik osztálytársunk apját is akkor temették újra; az iskolaigazgató megtiltotta, hogy elmenjünk. 57 januárjában a nagyszünetben a másodikon azt kiabáltuk, hogy „ruszkik haza”; a diri felrohant és könyörgött, hogy ne csináljuk, meghallják a közeli Nyugatiban az oroszok, és halomra lőnek. Fél év múlva mindnyájan úttörők lettünk, és a választható angol helyett megint kötelező lett az orosz. 58 júniusának közepén mélyen megrázott, amikor a rádió két napos késéssel bejelentette Nagy Imre és társai kivégzését; határozottan azt éreztem, amit a magyar társadalom túlnyomó többsége, hogy ezt már nem kellett volna.

Váratlanul jöttem rá 2019 végén, hogy Kádár János, akinek a XX. század második felének magyar történelmében végig fontos, időnként pedig meghatározó szerep jutott, feltétlenül színpadra való. Úgy döntöttem, hogy a szereplőket elsősorban a saját eredeti szövegeikkel fogom jellemezni. A történészek és a levéltárosok sok évtizedes feltáró és elemző munkája nélkül nem boldogultam volna; az anyag válogatása, csoportosítása és értelmezése azonban az én felelősségem. Izgatottan várom, milyen hatást keltenek az alakok a színpadon.

Spiró György