EMIL ÉS A DETEKTÍVEK – BUDAÖRSI LATINOVITS SZÍNHÁZ

Véleményem:

Erich Kästner 1899-ben született Drezdában, és 1974-ben halt meg Münchenben: olyan tér és olyan időszak ez, hogy – kis túlzással – a hetvenöt éve alatt több történt, mint az egész addigi világtörténelemben.

Az Emil és a detekíveket úgy tartja számon az irodalomtörténet, mint az első istenigazában urbánus gyerekkönyvet: tehát nem virágos mezőn, sem sűrű, sötét erdőn játszódik, nem is az Óperenciás tengeren meg az üveghegyen is túl, hanem Berlinben, amely város akkoriban, amikor Kästner irodalmi pályafutása berobbant, épp az egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb korszakát élte: a Weimari Köztársaság röpke epizódját. Ezt váltotta fel a legunalmasabb, legegyszerűbben definiálható korszak, a nácizmusé. Ez utóbbiban Kästner ellenállónak számított, bár inkább afféle óvatos duhajnak, még csak nem is emigrált, mint Brecht vagy Thomas Mann, ellenállása kimerült a feddhetetlen erkölcsű polgár fejcsóválásában – de ennyi is elég volt ahhoz, hogy időnként felkeresse a Gestapo, és a könyveit nyilvánosan elégessék. A legenda úgy tartja, hogy ezen az eseményen ő maga is részt vett. De maradt a helyén, Németországban, alámerülve, és kibekkelve a legrosszabbakat.

Kästner irodalmi berobbanása amúgy épp az Emil és a detektívekkel kezdődött. 1928-ban írta, rá egy évre jelent meg, és attól a pillanattól fogva szerzője jelen volt a német irodalom fősodrában. Pedig csak gyerekkönyv az Emil – de a tartalma éppenséggel felnőtt olvasmányként is abszolválható.

Emilt a mamája az istenhátamögötti kisvárosból, ahol élnek, elküldi a rokonokhoz Berlinbe, világot látni. Ad vele némi pénzt, nem sokat, de eleget ahhoz, hogy fájjon, ha ellopják – és el is lopják, már a vonatúton, egy bácsi a kupéból. Emil tudja, hogy ő a tolvaj – de annál kevesebb, vagy inkább több esze van, semhogy rendőrért kiáltson, maga ered tehát a tolvaj nyomába a nagyváros labirintusában. Vándorlása során segítőtársakra talál néhány hasonló korú berlini kölök személyében, aztán addig hajkurásszák a tolvajt, míg végül az kénytelen lesz feladni és rendőrkézre kerülni – ahol kiderül róla, hogy nem Emil pénzének lenyúlásával kezdte a bűnözői pályafutását, hanem nagypályás bankrabló őkelme. Így aztán Emil nem csak a saját pénzét kapja vissza, de még ezer márka jutalmat is bezsebelhet.

Vagyis: tanuljunk meg önmagunkban és a magunkszőrűekben bízni, másban, tehát a Rendőrségben, alias Államban; illetve a felnőttekben alias Társadalomban nem érdemes, ők legfeljebb happy end esetén bukkannak elő, jutalmat osztani. Mindezt 1928-ban, öt évvel a Weimari Köztársaság végleges, azóta is tartó bukása után. Lehet, hogy Kästner tudott valamit?

Emil BÖRÖNDI BENCE
Keménykalapos / Főorvos ILYÉS RÓBERT
Kalapocska PÁDER PETRA
Kis Kedd / Ápolónő 1 PALUGYAI SÁRI m.v.
Anya / Ápolónő 2 SZŐTS ORSI
Bankigazgató / Adjunktus CHOVÁN GÁBOR
Professzor FRÖHLICH KRISTÓF
Gusztáv / Medikus VRABECZ BOTOND m.v.
Mittenzwey 1 PAPP CSABA m.v. / MÉSZÁROS ATTILA m.v.
Mittenzwey 2 DURUGY TAMÁS m.v.
Krummbiegel JILING OTTÓ m.v.
Traugott BEREK MILÁN m.v.
Gerold JÓZSA BENCE m.v.
Petzold SÁNDOR LAJOS m.v.
Brunnot BÁGYI MÁRTON m.v.

Közreműködnek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium (NNÁ) és a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium (KIMI) hallgatói.

rendező SZEMÁN BÉLA