AZ ARANYMŰVES BOLTJA – EIFFEL MŰHELYHÁZ

Szerző: Gergely Bea

2021.09.07

https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/az-aranymuves-boltja-2021/

Véleményem:

Elmélkedés a házasság szentségéről Krzysztof Penderecki zenéjével, egy részben, magyar nyelven

Az Erkel Színház „otthonául” szolgáló tér névadója komoly irodalmi munkák szerzője, és erősen kötődött a színház világához: a későbbi II. János Pál pápa egyetemi évei alatt irodalmi esteket szervezett, több színjátszó társulatnak tagja, vezetője volt. Az aranyműves boltja című 1960-as verses dialógusának középpontjában három pár áll, akik jegygyűrűért mennek az aranyműves boltjába. A filozofikus szöveg a párok történetének bemutatásán keresztül járja körül a szeretet és a házasság szentségének témáját. Az Opera előadásában a lengyel „drámaíró” mellé a Wojtyłával barátságot ápoló, mindig különleges hangzásvilágot létrehozó, a közelmúltban elhunyt kortárs lengyel zeneszerzőt, Krzysztof Pendereckit „hívjuk” társul, hogy művei kísérjék a prózai színészek játékát.
A három idősíkon játszódó mű egymásba fonódó monológokon keresztül adja ki három pár történetét, rajtuk keresztül beszél az emberi kapcsolatok sokféleségéről és változékonyságáról, a választás lehetőségéről, az összetartozás és a szeretet fontosságárólPartnerünk a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

Teréz
Tóth Ildikó
Ismeretlen férfi / Ádám
Gáspár Sándor
András / Kristóf
Kovács Tamás
Anna
Varga Gabriella
Mónika
Ballér Bianka
I. hegedűn közreműködik
Kállai Ernő
II. hegedűn közreműködik
Dóczi Áron
Brácsán közreműködik
Inhoff Anita
Csellón közreműködik
Pólus László
Közreműködik
a Magyar Állami Operaház Énekkara
FIGYELEM! A szerző írásos engedélye nelkül tilos a publikált fotók másolása, más helyen való felhasználása!