RECIRQUEL – KRISTÁLY – MILLENÁRIS

Szerző: Huisz István

2022.12.05

https://recirquel.com/show/kristaly/

Véleményem:

A Millenárison tér vissza a Müpa legnépszerűbb téli előadása

A Recirquel téli újcirkusz-meséje, a Kristály 2018-as bemutatása óta stabil pont a családok decemberi programtáblájában. Kicsiket és nagyokat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt azonnal elbűvölt a szívmelengető történet. A tánc és a cirkusz elemeit ötvöző produkciót eddig több mint száz alkalommal mutatta be a Müpa az épület mellett felhúzott, színes cirkuszi sátorban, az idei évadban azonban a Kristály varázslatos világa új helyszínre költözve, a Millenáris Üvegcsarnokában várja a családokat. A lényegesen nagyobb előadótérnek köszönhetően új díszlet- és látványelemekkel egészül ki a produkció, így azoknak is új élményt nyújthat, akik már korábban is látták a Kristályt.

A Vági Bence művészeti vezető által színpadra álmodott produkcióban a társulat a tánc és a cirkusz elemeinek segítségével idézi meg a klasszikus mesék hangulatát, és repíti a közönséget Hólandia fagyos tájaira, ahol tilos a nevetés és a jókedv. A szereplők a nézőkkel közösen kutatják a szeretet mindent átjáró melegségét és a fény reményét, hogy azok segítségével felolvasszák Kristály úrnő megdermedt szívét és megmentsék a birodalom lakóit. A különleges játéktérnek köszönhetően a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára kelnek életre. Amint belépnek ebbe az illúziókkal teli, hófödte térbe, maguk is annak aktív részesévé válnak és a fellépőkkel szinte együtt lélegezve, karnyújtásnyi távolságra követhetik a fejük felett elsuhanó artisták minden mozdulatát.

Kristály-világ úrnőjének szerepét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a csodás hangú Horányi Juli énekli majd, a mókás Manó szerepében pedig a Recirquel korábbi előadásaiból is ismert Egyed Brigittát láthatják a nézők. A társulat állandó tagjaihoz ezúttal is számos vendégművész csatlakozik majd, köztük az ország legbravúrosabb hiphoptáncosaival. A mesébe illő hangulatot Terjék Gábor és Mester Dávid eredeti és átdolgozott zeneművei, Kasza Emese jelmezei és Klimó Péter díszlete teszik teljessé.

FIGYELEM! A szerző írásos engedélye nelkül tilos a publikált fotók másolása, más helyen való felhasználása!